Kecskeméten játszott felnőtt csapatunk a soron következő fordulóban.

kép forrása: https://sportkozpont.nje.hu/
Kecskeméten játszott felnőtt csapatunk a soron következő fordulóban.

kép forrása: https://sportkozpont.nje.hu/
Felnőtt csapatunk Kiskunmajsára látogatott.
Sajnos több sérült nem állt rendelkezésre. A mérkőzés elején 10-10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az ellenfél emberfogása nem tett jót a csapat támadásainak, több ziccert kihagytunk és a védekezés sem működött megfelelően. Időkérés után már a jobbik arcát mutatta a gárda, szép és gyors lerohanásokkal hét gólos előnyre tettünk szert a szünetre. A második játékrész jelentős különbséget mutatott a két csapat között, így magabiztos győzelmet arattunk.
Szloska Krisztián edző: Az elején értelmetlenül játszottunk, de a folytatásban a megbeszéltek szerint rutinosan hoztuk le a mérkőzést.
Csapatunk Mezőtúrra látogatott a következő fordulóban.

Csapatunk az első idegenbeli mérkőzését a szomszédvárban, Szolnokon játszotta.
A mérkőzés elején kicsit pontatlanok voltunk, a védekezésünk nem volt feszes. Ennek ellenére mindig nálunk volt az előny, de nem sikerült jelentősen meglépni az ellenféltől! A félidő végéig sem változott a helyzet, így három gólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A második játékrészben már az elvárt dolgokat játszották a fiúk, és egyre növelték az előnyüket. Védekezésben keményebbek lettek, a gyors lerohanásokat pedig pontosan fejezték be. A mérkőzés végére jelentős különbség alakult ki a két csapat között, és magabiztos győzelmet arattunk.
Szloska Krisztián edző: Tudtuk, hogy elfárad a Szolnok, ezért is erőltettük a lerohanásokat. A második félidei játék már tetszett.
A Kiskunmajsa csapatát fogadta felnőtt csapatunk a bajnokság első fordulójában.
Székács KEPLER-Budapest U21
45 - 34VÉGEREDMÉNY |
| Játékos | GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Csanádi Valter | 2 | ||||||
| Határ Péter | 11 | ||||||
| Zsigmond Gergely | 0 | ||||||
| Juhász Patrik Valentin | 9 | 5 | 5 | ||||
| Nyeső Péter | 2 | ||||||
| Pásztor Ákos | 8 | 1 | 1 | ||||
| Subicz Attila | 0 | ||||||
| Rizinger András | 0 | ||||||
| Teleki Levente | 3 | 1 | |||||
| Sütő Olivér Döme | 2 | 1 | |||||
| Szöllősi Balázs | 0 | ||||||
| Pásztor Gergő | 0 | ||||||
| Berki Pál László | 1 | ||||||
| Nagy Adrián | 7 | ||||||
| Összeg | 0 |
| GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Szloska Krisztián edző: Nagyon jó felfogásban játszottak a fiúk. Ha tudunk így játszani, nem értem a hullámvölgyeket. Gratulálok a csapatnak.
Szolnoki KCSESzékács KE
31 - 45VÉGEREDMÉNY |
| GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| Játékos | GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Berki Pál László | 0 | ||||||
| Csanádi Valter | 2 | 1 | |||||
| Határ Péter | 6 | 1 | |||||
| Zsigmond Gergely | 3 | ||||||
| Juhász Patrik Valentin | 5 | ||||||
| Nyeső Péter | 2 | 1 | |||||
| Pásztor Ákos | 14 | 5 | 5 | ||||
| Subicz Attila | 0 | ||||||
| Rizinger András | 0 | ||||||
| Teleki Levente | 3 | ||||||
| Sütő Olivér Döme | 9 | 1 | |||||
| Szöllősi Balázs | 0 | 1 | |||||
| Monoki Károly | 1 | ||||||
| Pásztor Gergő | 0 | ||||||
| Összeg | 0 |
Szloksa Krisztián edző: Könnyed győzelmet arattunk. Készülünk az ősz legfontosabb mérkőzésére.
Üllői KSESzékács KE
32 - 29VÉGEREDMÉNY |
| GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| Játékos | GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Berki Pál László | 1 | ||||||
| Csanádi Valter | 1 | ||||||
| Határ Péter | 7 | ||||||
| Zsigmond Gergely | 0 | ||||||
| Juhász Patrik Valentin | 6 | 1 | 3 | 1 | |||
| Nagy Adrián | 8 | 5 | 4 | ||||
| Nyeső Péter | 0 | ||||||
| Pásztor Ákos | 1 | 1 | |||||
| Subicz Attila | 0 | ||||||
| Rizinger András | 0 | ||||||
| Teleki Levente | 3 | ||||||
| Sütő Olivér Döme | 2 | ||||||
| Szöllősi Balázs | 0 | ||||||
| Monoki Károly | 0 | ||||||
| Pásztor Gergő | 0 | ||||||
| Összeg | 0 |
Szloska Krisztián edző: Ennyi kihagyott helyzettel és gyenge védekezéssel nem lehet mérkőzést nyerni. Sajnos az ellenfél egyetlen játékosát nem sikerült semlegesíteni, ez mindent elmond…..
Felnőtt csapatunk az eddig veretlen Kecskeméthez látogatott.
Rögtön az elején kiderült, hogy a fiúk nagyon komolyan veszik a mérkőzést. Látványos gólokkal és nagyszerű védekezéssel sikerült egyre távolabb kerülni az ellenféltől. A gyors góloknak köszönhetően hét góllal vezettünk a félidőbe. A folytatásban tudatosan, a játékot lassítva sikerült megőrizni előnyünket, sőt már tíz gól is volt a két csapat között. A játék végén lehetőség nyílt az ifi játékosok szerepeltetésére, ők sem okoztak csalódást.
Szloska Krisztián edző: Végig motiváltak voltunk, tudtuk a dolgainkat. Mind támadásban és védekezésben remekül játszottunk, így fontos győzelmet arattunk. Gratulálok a fiúknak.
KecskemétSzékács KE
28 - 34VÉGEREDMÉNY |
| GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
| Játékos | GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Berki Pál László | 0 | ||||||
| Csanádi Valter | 2 | 1 | |||||
| Határ Péter | 5 | ||||||
| Zsigmond Gergely | 1 | ||||||
| Juhász Patrik Valentin | 8 | 1 | 2 | ||||
| Monoki Károly | 0 | ||||||
| Orosz Martin | 0 | ||||||
| Nyeső Péter | 1 | ||||||
| Pásztor Ákos | 8 | 1 | 2 | 2 | |||
| Pásztor Gergő | 0 | ||||||
| Subicz Attila | 0 | ||||||
| Rizinger András | 0 | ||||||
| Szikszay Nándor | 0 | ||||||
| Teleki Levente | 9 | 1 | |||||
| Szöllősi Balázs | 0 | ||||||
| Összeg | 0 |
A Kiskunmajsa csapata látogatott Törökszentmiklósra.
Erősen kezdett csapatunk, masszív védekezésből tempós támadásokat vezettek a fiúk. A félidő derekára már hat góllal vezettünk. A második játékrészben mindenki hozzátett a sikerhez, már tíz gól is volt a különbség. A végére kozmetikázott egy kicsit az ellenfél az eredményen, de így is magabiztos sikert értünk el.
Szloska Krisztián edző: Nehéz mérkőzésre számítottam, de a fiúk jól játszottak. Gratulálok a csapatnak.
Székács KEKiskunmajsai KC
34 - 27VÉGEREDMÉNY |
| Játékos | GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Berki Pál László | 0 | ||||||
| Csanádi Valter | 1 | ||||||
| Határ Péter | 10 | 2 | |||||
| Zsigmond Gergely | 1 | ||||||
| Juhász Patrik Valentin | 4 | ||||||
| Monoki Károly | 1 | ||||||
| Nagy Adrián | 3 | ||||||
| Nyeső Péter | 1 | ||||||
| Pásztor Ákos | 7 | 1 | 1 | ||||
| Pásztor Gergő | 0 | ||||||
| Rizinger András | 0 | ||||||
| Subicz Attila | 0 | ||||||
| Sütő Olivér Döme | 2 | ||||||
| Szikszay Nándor | 0 | ||||||
| Teleki Levente | 4 | ||||||
| Összeg | 0 |
| GÓL | sárga | 2 perc | kizárás | kizárás + | 7 m | 7 m gól |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
