Kategória: Felnőtt

NBII – Megvan a harmadik aranyérem

Utolsó hazai mérkőzésen a Köröstarcsa látogatott hozzánk.

A győzelem és ezáltal az első hely volt a cél. Így is kezdtünk, szigorú hatos fallal nem tudott mit kezdeni az ellenfél. Belső mozgásokkal több ziccert sikerült értékesíteni, ami hét gólos előnyt jelentett a szünetre. A második félidőben kicsit visszavett a lendületből a csapat, de ennek ellenére a végén könnyű győzelmet arattunk. Ezzel zsinórban a harmadik aranyérmet nyerte a felnőtt csapatunk.

34 - 27
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól Interceptions
Berkes Gergő3      0
Buday Dániel4      0
Holló Alex6    220
Nyeső Péter5      0
Nyikos Tamás4 1    0
Rizinger András0      0
Subicz Attila0      0
Szöllősi Balázs31     0
Takács Péter311    0
Kapás Krisztián0      0
Zsigmond Gergely5      0
Monoki Károly1      0
Szollár Szabolcs0      0
Összeg0      0

Köröstarcsai KSK

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól Interceptions
00000000

 

Szloska Krisztián edző: „Jó felfogásban kézilabdáztunk. Gratulálok a fiúknak, igazi férfimunka volt az egész év. Szurkolóinknak pedig köszönet az egész éves drukkolásért.”

NBII – Egyre közelebb a célhoz

Felnőtt csapatunk Kondorosra látogatott azzal a nem titkolt céllal, hogy a bajnokság megnyeréséhez közelebb kerüljön. Ennek szellemében már a bemelegítésnél látszott, hogy a fiúk elszántak.

A mérkőzés elejétől nagyon masszív, kemény védekezéssel a rutinos ellenfél tudtára adták, hogy győzelem nélkül nem távozunk. Támadásainkat inkább a gyors lerohanásokra építettük. A félidő derekán történt kapuscsere után még több remek megoldás született, így öt góllal sikerült vezetni a félidőben. A folytatásban sem változott a mérkőzés összképe. Egyre jobban felőrőltük a hazaiakat, már nyolc gól is volt a különbség. A végjáték sem hozott izgalmakat, így magabiztos sikert arattunk Kondoroson.

30 - 35
VÉGEREDMÉNY

Kondorosi KK

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berkes Gergő1      
Buday Dániel5    32
Holló Alex11 1  33
Nyeső Péter6      
Nyikos Tamás2 1    
Rizinger András0      
Subicz Attila0      
Szöllősi Balázs0      
Takács Péter7      
Kapás Krisztián0      
Zsigmond Gergely3 1    
Összeg0      

Szloska Krisztián edző: Az újkígyósi mérkőzésből kiindulva sokkal összeszedettebb játékot vártam a srácoktól. Be is bizonyosodott, hogy ha az elejétől koncentrálunk, akkor sokkal gördülékenyebb mérkőzést tudunk játszani. Fontos volt, hogy a két lövő posztot semlegesíteni tudtuk, így gyors gólokkal sikerült megnyugtató előnyt szerezni.
Gratulálok, már csak egy lépés……

NBII – Remek mérkőzés, fontos győzelem

Felnőtt csapatunk a jó erőkből álló Pick U23 csapatát fogadta.

A mérkőzés elejétől nagy iramban játszott mindkét csapat. Az eleje az ellenfélnek sikerült jobban, de a félidő derekára két-három góllal sikerült elhúzni. Masszív védekezéssel és rutinos támadásokkal sikerült a szünetre négy gólos előnyre szert tenni.

A második játékrészben már öt gól is volt a két csapat között. Több variációt kipróbáltak a csapatok. A mérkőzés utolsó tíz percében felzárkózott a vendég együttes. Takácsot az 55. percben kizárták, ezért szerkezeti átalakítást kellett eszközölni. A végjátékban a kihagyott hétméteres és a ziccerek majdnem megbosszulták magukat. A hazai időkérés után Holló Alex kilenc másodperccel a vége előtt hétméteresből lőtte a győztes gólt.

31 - 30
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berkes Gergő2      
Buday Dániel5    54
Holló Alex7    11
Kapás Krisztián0      
Monoki Károly0      
Nyeső Péter0      
Nyikos Tamás0      
Rizinger András0      
Subicz Attila0      
Szöllősi Balázs4 1    
Takács Péter3 31   
Zsigmond Gergely1011    
Összeg0      

OTP Bank – Pick Szeged U23

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Szloska Krisztián edző: „Tudtuk, hogy nehéz lesz. Az első félidő végig kézben volt és taktikus játékkal sikerült előnyt szerezni. A második félidőben volt minden ami egy mérkőzésben benne lehet. Nagyon fontos találkozót sikerült megnyernünk. Megint ki kell emelnem a csapat küzdését, taktikus játékát. Köszönöm a szurkolók buzdítását, Ők is kellettek ehhez a győzelemhez.”

NBII – Izgalmas mérkőzésen döntetlen

Az ősz utolsó mérkőzésére került sor hazai pályán a második helyen álló Makó ellen.

A találkozó két gyors vendég góllal indult, de ezután a fiúk magukhoz ragadták a kezdeményezést. Egyre gyorsabb játékkal sikerült több góllal elhúzni a masszívan védekező ellenféllel szemben. A védekezésünk feszes volt, így a lerohanásokkal tudtunk gólokat szerezni. A szünetre öt gólos előnnyel tudtunk az öltözőbe menni. Sajnos a második játékrészben kicsit bent maradtunk az öltözőben, és az ellenfél két perc alatt három gólt lőve visszajött a mérkőzésbe. Ennek ellenére végig mi diktáltuk a tempót, két- három gólon tartva a Makót. Az emberelőnyökkel nem sikerült növelni az előnyünket. A végjáték is izgalmasan alakult, emberhátrányban sajnos nem tudtunk gólt szerezni, így maradt a döntetlen.

32 - 32
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berkes Gergő2      
Buday Dániel7    43
Holló Alex9      
Kapás Krisztián0      
Monoki Károly0      
Nyeső Péter0      
Nyikos Tamás0      
Rizinger András0      
Subicz Attila0 1    
Szöllősi Balázs111    
Takács Péter4111   
Zsigmond Gergely91     
Összeg0      

Makó KC

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Szloska Krisztián edző: „Jó első félidőt mentünk. Gyors kézilabdát játszottunk. Sajnos a második félidőben a két emberelőnyt nem tudtuk kihasználni, így az ellenfél visszajött a mérkőzésbe. Látszott a fiúkon a fáradtság, így egy győztes mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. Ennek ellenére gratulálok a srácoknak az egész őszi teljesítményhez, mert minőségi kézilabdát játszottak. Szurkolóinknak pedig köszönöm a féléves biztatást. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek.”