U9 – Szivacskézilabda forduló

2022. 05. 21-én Tiszaföldváron rendezték az U9-es játéknap következő fordulóját délelőtt a fiúk délután pedig a lányok mérhették össze tudásukat szivacskézilabdában. A mérkőzések között a
gyerekek minden állomást végig csináltak a Magyar Kézilabda Szövetség Játékprogram sorozatában, ahol képesség és koordinációfejlesztő játékokkal játszhattak.

 

Göblyös Tibor edző: Az utolsó fordulóra is két fiú és két lány csapattal érkeztem. A csapataim teljesítményével elégedett voltam a játéknapon és ahogy játszuk a mérkőzéseket egyre nagyobb önbizalommal játszunk. Örülök neki, hogy a gyerekek kevés technikai hibát vétettek és majdnem mindenkinek sikerült gólt lőni. Védekezésünk és a támadásépítésünk is szépen fejlődik. Köszönöm a szülők szurkolását és az elismerő tapsvihart a mérkőzés végén, amit NB-s felnőttcsapatok is megirigyelnének, büszkék lehetünk a gyerekek teljesítményére.


Kató Fruzsina edző: Jobban nem is alakulhatott volna számunkra az utolsó forduló. 8, egész évben keményen dolgozó lánnyal érkeztem meg Tiszaföldvárra, ahonnan 8, kimondottan ügyes lánnyal indultam haza. Nagyon sokat fejlődtek az elmúlt 9 és fél hónapban. A mérkőzések alatt megfogadták a tanácsaimat, alkalmazták az edzésen tanultakat, bátrak és magabiztosak voltak. Mindkét meccsen sok gólt lőttek, támadásban egyre jobb pozíciót vettek fel. Védekezésben, a kezdeti megilletődés után keményen ütköztek az ellenfél játékosaival. Szinte majdnem minden lány jelentkezett, hogy kapuba szeretne állni. Ők lehetőséget is kaptak és nagy örömömre egyre többször beleálltak a labdákba.
Nagyon büszke vagyok a lányokra! A következő pár hét edzésein a levezetésen lesz a hangsúly. Jövőre újult erővel folytatjuk a közös munkát!


Guba Attila edző: A lányokon is jól látszik az edzéseken elvégzett munka. Pontosabban, ügyesebben játszanak. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt.


Bencsik Zoltán edző: Mindkét mérkőzésen nagyon ügyesen játszottak a srácok. Az edzéseken gyakorolt dolgokat sikeresen tudták alkalmazni mérkőzések során. Nagyon élvezték a mérkőzések közti szünetben a játékprogramban szerepelő játékokat.
Gratulálok a csapatoknak! Hajrá Székács!


 

Leány U14 – Felemás mérkőzések

Leány U14-es csapatunk Abonyban játszotta a soron következő mérkőzéseit.

Az első összecsapáson a Cegléd ellen nagyon sok hibával, erőtlen támadásokkal játszottak a lányok. Sajnos ennek meg is lett az eredménye.

11 - 18
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Faragó Regina6      
Kovács Rebeka2      
Pál Ditta0      
Polgár Ajsa Regina0      
Polgár Hanna Szabina2      
Szloska Luca1      
Táborosi Blanka0      
Összeg0      

Ceglédi KKSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

A második meccsen a Békéscsaba ellen próbáltak javítani. Két beállós játékkal, pontosabb befejezéssel sikerült megnyerni a találkozót.

19 - 13
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Faragó Regina8 2    
Kovács Rebeka4      
Pál Ditta0      
Polgár Ajsa Regina0      
Polgár Hanna Szabina3      
Szloska Luca41     
Táborosi Blanka0      
Összeg0      

Békéscsabai BDSK

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Szloska Krisztián edző: „Az első meccsek mindig nehezek. Álmosak voltak a lányok és gyengén játszottak. A második mérkőzésen jobban akartak és sikerült nyernünk.”

NBII – Újabb lépés a bajnoki cím felé

Az utolsó előtti idegenbeli mérkőzésre Algyőre utazott a felnőtt csapatunk.

A szerényebb képességű ellenféllel szemben nagyon jó rajtot vettünk. Egy beállós játékkal és masszív védekezéssel sikerült a félidőre tíz gólos előnyt szerezni. A második félidőben sem változott a meccs összképe, így mindenki hozzá tudod tenni a sikerhez.

26 - 40
VÉGEREDMÉNY

FKSE Algyő

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Csanádi Valter3      
Dócs Árpád71     
Holló Alex8 1    
Illés Nándor0      
Nyeső Péter7      
Nyikos Tamás6      
Pásztor Gergő1      
Rizinger András0      
Szollár Szabolcs2    32
Szöllősi Balázs511    
Zsigmond Gergely1      
Összeg0      

Szloska Krisztián edző: „Jó tempóban kézilabdáztunk. Gyors gólokat lőttek a fiúk és mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani. Készülünk a következő hazai mérkőzésre.”

Utánpótlás – Edzőtábor Hajdúnánáson

Serdülő és ifjúsági korosztályos gyerekeink Hajdúnánásra utaztak edzőtáborba.

A remek körülmények lehetőséget biztosítottak a nyugodt, szakmailag magas szintű felkészítésre. A kültéri pálya mellett terem edzések és edzőmérkőzések szerepeltek a programban. Lányaink a Szentendre ellen két, fiaink a Balmazújváros ellen egy edzőmérkőzést játszottak. A taktikai elemek gyakorlása mellett a technikai feladatok elsajátítása is szerepelt a napi teendők között.

Összességében nagyon fontos öt napot töltöttünk el a táborban, remélhetőleg ez a bajnokságban is meg fog látszani.