Kategória: Hírek

Leány U19 – Megvan az első pont

LU19 lányaink a Gyula ellen folytatták a bajnokságot.

A bajnoki szünet alatt lehetőség nyílt az erőnlét javítására és a védekezés racionalizálására. Ennek megfelelően kezdtek a csajok. Támadásban a külső posztokat támadva szép gólokat értünk el. Sajnos a védekezésben picit gyengébb kapusteljesítmény volt jellemző. Ennek ellenére két góllal sikerült a félidőben vezetni. A második játékrészben megtorpantunk, az ellenfél átvette a vezetést. Kapaszkodtunk, és a végén még a győzelemért támadtunk, de sajnos a kihagyott helyzet miatt is döntetlenre futotta.

Szloska Krisztián edző: Mindent megtettek a lányok. Lépésről- lépésre haladunk. Egyre több jó teljesítményt látok.

NBII – Szerencsés győzelmet arattunk

A PLER U21 csapatát fogadtuk a Székács sportcsarnokban.

A múlt heti győzelem lebegett mindenki szeme előtt. Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, jó védekezéssel és tudatos támadásvezetéssel magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Sajnos a játékrész második felében támadásban kapkodtunk, nem rendszerben gondolkodtunk. Szöllősi góljaival sem tudtuk az eredményt tartani, így háromgólos előnyt szerzett az ellenfél. A folytatásban nem voltunk masszívak, a felzárkózás váratott magára. Mindent egy lapra felrakva az utolsó öt percben sikerült megfordítani a mérkőzést.

Szloska Krisztián edző: A mai nap Szöllősit és Rizingert tudom dicsérni. Nem működött a támadásunk, szerencsés győzelmet arattunk.

29 - 28
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Gelley Dávid0      
Holló Alex8 1  33
Monoki Károly0      
Nyikos Tamás0      
Rizinger András0      
Subicz Attila0      
Szöllősi Balázs10      
Takács Péter3      
Csanádi Valter2      
Sütő Olivér Döme0      
Pásztor Gergő0      
Nyeső Péter2      
Buday Dániel1      
Dócs Árpád3      
Összeg0      

PLER-Budapest U21

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

U20 – Ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk

Jó formában, végig jó tempóban játszottunk. Sok gólt tudtunk lőni rendezetlen védelem ellen, fokozatosan növeltük az előnyünket, ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.

38 - 28
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Busi Richárd Tamás0      
Cseuz Zsolt6      
Hudu Máté0      
Monoki Károly8 1    
Orosz Martin6      
Pásztor Gergő0      
Szikszay Máté3      
Szikszay Nándor4    11
Vincze Balázs Károly11    1 
Összeg0      

Szolnoki KCSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Fiú U18 – Sokat hibáztunk

Sajnos védekezésben is és támadásban is sokat hibáztunk, nem találtuk a saját ritmusunkat.Mindehhez hozzájárult több játékvezetői döntés, ami nem nekünk kedvezett. A különbséget túlzottnak érzem.

36 - 28
VÉGEREDMÉNY

Tiszakécske VSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Pozderka Zoltán0      
Sinka Lajos Péter0      
Hudu Máté0      
Szikszay Nándor0      
Vincze Balázs Károly0      
Bognár Attila0      
Busi Richárd Tamás0      
Fenyvesi Attila0      
Demeter Richárd0      
Kiss István Dániel0      
Összeg0      

Fiú U20 – Jó védekezés, gyors gólok

Rosszul kezdtük a találkozót, ellenfelünk hamar három gólos előnyt szerzett. Miután rendeztük a sorokat átvettük a vezetést és fokozatosan növeltük az előnyünket. Jó védekezésből gyors gólokat tudtunk szerezni. Minden mezőnyjátékosunk lőtt gólt.

37 - 19
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Busi Richárd Tamás2      
Cseuz Zsolt611  11
Hudu Máté3    11
Monoki Károly7      
Orosz Martin7 1    
Pásztor Gergő0      
Pozderka Zoltán1 1    
Szikszay Máté1      
Szikszay Nándor6    22
Vincze Balázs Károly4    1 
Összeg0      

Kiskunmajsai KC

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Fiú U20 – Kézben tartottuk a meccset

Az elejétől kezdve kézben tartottuk a mérkőzést, sikerült fokozatosan növelni az előnyünket, mindenki játéklehetőséget kapott és élt is vele.

39 - 30
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Bognár Attila0      
Busi Richárd Tamás2 1    
Cseuz Zsolt6 2    
Hudu Máté0      
Monoki Károly6      
Orosz Martin91     
Pásztor Gergő0      
Pozderka Zoltán3      
Szikszay Máté2      
Szikszay Nándor4      
Vincze Balázs Károly7    33
Összeg0      

Kiskunhalasi UKSC

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Fiú U18 – Feljavultunk a második félidőben

A védekezésünk most rendben volt, az első félidőben támadásban hibáztunk sokat, főleg a befejezéseknél. A második játékrészben feljavultunk, sikerült megnyugtató előnyt szerezni, így a győzelmünk megérdemelt.

37 - 34
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Bognár Attila5      
Busi Richárd Tamás6      
Demeter Richárd0      
Fenyvesi Attila0      
Hudu Máté0      
Kiss István Dániel1      
Pozderka Zoltán2      
Sinka Lajos Péter0      
Szikszay Nándor15      
Vincze Balázs Károly8 1    
Összeg0      

Tigrisek Csongrádi KSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000