A II. fordulóban Karcagra látogatott az FU14-es csapatunk, ahol két mérkőzést játszottak a gyerekek.
A bemelegítések alkalmával látható volt, hogy a két meccs teljesen más kávéház lesz, mint amik eddig voltak. Az ellenfelek játékosai mind fizikálisan, mind képzettségben más szintet képviseltek, amely az eredményeken meg is látszott.
Nyeső Péter: A mérkőzéseken a gyerekek maximálisan betartották, amit kértem és megpróbálták azt a játékot játszani, amit az edzéseken gyakoroltunk. Védekezésben nem tudtunk mit kezdeni a fizikálisan jóval erősebb, magasabb támadó játékosokkal, azonban én azt láttam, hogy a srácok próbáltak védekezni, ütközni, de sajnos ez kevés volt. Összességében büszke vagyok a fiúkra, mivel annak ellenére, hogy az eredmény hogyan alakult igyekeztek végrehajtani azt amit kértem tőlük. Ezeken a mérkőzéseken meg kell tanulnunk a taktikai fegyelmet, ahol nem dobálhatjuk csak úgy el a labdákat, mivel azt kegyetlenül meg fogják büntetni, valamint a helyzeteinket továbbra is gólra kell tudnunk váltani.
Ezúton köszönöm a kilátogató szülőknek, hogy a gyerekeket végig támogatták és segítették a lelátóról! Megyünk tovább!