Fiú U10 – Karcagon jött a régóta várt teljesítmény

Már nagyon vártam ezt a teljesítményt a gyerekektől.

Támadásban egységesek voltunk, csapatként játszottuk, melynek során tiszta helyzeteket tudtunk kialakítani. A gyakorolt gyors labda felhozatalt rendszerint góllal fejeztünk be, amelyet a szélsőink magabiztosan értékesítettek. Külön öröm volt számomra, hogy a szélsőket több alkalommal játszottuk meg, akik tiszta helyzetből lőhettek kapura. A védekezésbe egyre kevesebb a hiba és bátran léptek fel és állították meg a támadót, illetve egyre többször segítenek be egymásnak a védekezésben. Köszönöm a gyerekeknek az éves munkájukat, bízom benne, hogy ezen az úton tudunk tovább haladni a jövőben, továbbá köszönöm a Szülők támogató hozzáállását!

Start a Conversation

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük