LU10 – Hazai pályán folytattuk a tavaszt

A LU10-es korosztályos csapataink 2023.03.05-én hazai pályán a Székács Sportcsarnokban folytatták a kisiskolás bajnokságot, ahol mindhárom csapatunk 2-2 mérkőzést játszott le.

Göblyös Tibor és Guba Attila edzők: Nagyon büszkék voltunk mindkét csapatunkra, öröm volt nézni a játékunkat. Sajnos a betegségek miatt sokan hiányoztak, de aki pályára lépett az mindent bele adva küzdött az utolsó játék percig. Lendületes támadó játékunk mellett bátran mertünk cselezni és próbálkozni, így sok gólt sikerült lőni. Védekezésben bátran fel mertük vállalni az ütközéseket, így sok labdát sikerült szerezni. A lányok edzéseken mutatott fegyelmezett és céltudatos munkája a játéknapon szépen megmutatkozott.

 

 

Kató Fruzsina edző: Úgy érzem, hogy most ért be az a munka, amit szezon eleje óta végzünk. Jól meghelyezett és egyre erősebb lövéseink vannak, amelyeket a támadás során betörésekkel gólra tudunk váltani. A védekezésünkbe kell még agresszivitás, de megfelelő úton haladunk ebben is. A lányok és én is a meccsek végén pozitív élményekkel tértünk haza. Gratulálok a Lányoknak!

További képek: Székács KE facebook

Start a Conversation

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük