Kategória: Hírek

Fiú U10 – A fiúk is pályára léptek Törökszentmiklóson

 Az első mérkőzéseinket játszhattuk végre hazai pályán.

Nyeső Péter edző: „Sajnos azt a két csapatot fogatuk, akik kiemelkednek a mezőnyből mind technikában, mind pedig erőben. A gyerekek küzdöttek, akartak és voltak is szép megoldások, amelyek végén gólnak örülhettünk. A védekezésben továbbra is hiányolom a harciasságot, azonban voltak periódusok, amikor összeállt a védekezés és szépen működtek együtt a srácok. Támadásban a helyzetkihasználásunk továbbra is hagy kivetnivalót maga után, hiszen egy-egy szép megmozdulást követően elkapkodjuk a lövéseket, amelyből nem tudunk gól szerezni.”

Utánpótlás edzőtábor Gyomaendrődön

Serdülő lány és az ifjúsági fiú csapataink a hagyományos gyomaendrődi edzőtáborban vettek részt a tavaszi szünetben. Április 4- április 7 között összesen csapatonként hét edzést vezényeltek le az edzők. Örömünkre szolgált, hogy nagy létszámmal sikerült megvalósítani a tervezett feladatokat. A lányok csütörtök délután edzőmérkőzés keretében összemérték tudásukat a helyi korosztályos csapattal. az edzések és a mérkőzés nagyon jól szolgálták a felkészülést, a játékosok magas szinten álltak hozzá. Reméljük a bajnokságban kamatoztatni tudjuk a táborban gyakorolt dolgokat, így kevesebb hullámzó teljesítmény lesz hétről-hétre.

Leány U17 – Nagyon rossz mérkőzésen vereség

U17-es lányaink Abonyba látogattak.

Szó szerint látogatás volt, mert játéknak nem lehetett nevezni. Teljesen rossz felfogásban, rengeteg hibával és hit nélkül kézilabdáztunk. A mérkőzésnek egyetlen jó periódusa sem volt. Sajnos végig futottunk az eredmény után, így nem lehetett a végkimenetel más, mint nyolc gólos vereség.

Szloska Krisztián edző: Ha nem látom nem hiszem el. A múlt heti remek játék után nem ezt vártam a lányoktól. Keresem a hullámzó teljesítmény okát, de egyelőre nem találom.

FU20 – Jó kezdés után könnyelműsködtünk

Jól kezdtünk, fokozatosan jelentős előnybe kerültünk. Mindenki játéklehetőséget kapott. A végén a könnyelműségeink miatt lett szorosabb az eredmény.

41 - 37
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Bognár Attila0      
Cseuz Zsolt9 1    
Monoki Károly8      
Orosz Martin4      
Pádár Barnabás0      
Pásztor Gergő8      
Pozderka Zoltán0      
Sinka Lajos Péter0      
Szikszay Máté1      
Szikszay Nándor3      
Török Zsombor0      
Vincze Balázs Károly8    44
Ágoston Máté0      
Összeg0      

Kunszentmárton KSK

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Leány U17 – Meglepő, de óriási siker a KESI ellen

Serdülő lány csapatunk a második helyezett Kecskeméti Sportiskolát fogadta.
Eleinte megilletődötten, kapkodva játszottunk. Az ellenfél elhúzott öt góllal. Időkérés után kicsit megnyugodtak a lányok és támadásban 7 a 6 elleni játékkal sikerült a félidőre felzárkózni. A második játékrészben a nyitott védekezéssel nem tudott mit kezdeni az ellenfél, támadásban pedig szép találatokkal megfordítottuk a mérkőzést.
Szloska Krisztián edző: „Enerváltan hit nélkül kezdtünk. Amikor elhitték a lányok, hogy meg lehet nyerni a mérkőzést mindent beleadtak. Sajnos az első félidőben már három játékos megsérült, de ennek ellenére nagyszerű győzelmet arattunk. Elhitték a csajok, hogy tudnak nyerni. Gratulálok Nekik.”