Fiú U11 – Tiszakécskén kezdtünk

Megkezdődött a legkisebb nagypályán játszó csapatnak is a bajnokság, melynek során Tiszakécskére látogattunk az U11-es fiúkkal. Az első mérkőzésen a Csongrád ellen játszottunk, míg a második mérkőzést a Tiszaföldvár csapatával játszottuk.

Az első mérkőzésen kiélezett csata volt a két csapat között. A második mérkőzésen több hibával játszottunk és nem csapatként működtünk együtt.

Nyeső Péter edző: „A fiúk nehezen lendültek játékba és ez az első mérkőzés első félidei játékra rá is nyomta a bélyegét, viszont a második félidőben bátrak és magabiztosak voltak, amely végül győzelmet ért. A második mérkőzésen mindenkit a saját lendülete vitt és elfelejtettünk csapatként együtt működni, játszani, amelyre jobban kell figyelni a jövőben.”

Leány U17 – Vereség Kecskeméten

LU17-es lányaink Kecskeméten vendégszerepeltek.

Több hiányzó miatt foghíjasan kellett kiállni az ellenfél ellen. Az egész mérkőzésre jellemző volt az enervált, lassú támadásépítés. Védekezésben nem tudtuk az egy-egy elleni játékot olvasni, ezáltal sok betörés gólt kaptunk. Ennek ellenére a félidei eredmény még vállalható volt. A második játékrészben sajnos továbbra is rossz felfogásban játszottak a lányok, sok lerohanás gólt kaptunk. Ennek eredménye csak a nagy arányú vereség lehetett.

Szloska Krisztián edző: Az első félidőben tíz percig tudtuk azt a védekezést tartani amit megbeszéltünk. Ijedten, kapkodva kézilabdáztunk. Sok munka vár még a csapatra, de időnk van.

Fiú U20 – Igazságos döntetlen Szolnokon

30 - 30
VÉGEREDMÉNY

Szolnoki KCSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Ágoston Máté0      
Monoki Károly7    11
Török Zsombor0      
Horváth Csaba Imre0      
Orosz Martin8 1    
Pozderka Zoltán4      
Pásztor Gergő11   11
Szikszay Nándor2      
Szikszay Máté2      
Vincze Balázs Károly5      
Cseuz Zsolt1      
Bognár Attila0      
Összeg0      

Baranyi Antal: Esélyesként érkeztünk a mérkőzésre, de mélyen tudásunk alatt játszottunk. Pontatlan, lassú, rossz döntések jellemezte támadójáték, figyelmetlen védekezés. Pozitív, hogy a második játékrészben fordítani tudtunk, de az utolsó másodpercekben egy védekezési hiba miatt a hazaiak egyenlítettek, így alakult ki az igazságos döntetlen.

Leány U17 – Jó mérkőzésen hazai siker

Serdülő lány csapatunk a TFSE-Vámosgyörk csapatát fogadta.

A fizikailag jobb ellenféllel szemben ötletesen, gyorsan támadtak a lányok. A védekezésben a hatos fal jól működött. Sok betörés gól esett az első játékrészben, így hétgólos előnyre tettünk szert. A második félidőben a már- már durva szabálytalanságok ellenére higgadt maradt a csapat. Mindenkinek sikerült pályára lépni és hozzátenni a győzelemhez.

Szloska Krisztián edző: Az apró hibák ellenére jól játszottak a lányok. Tetszett a védekezés, ahogy egymásért küzdöttek. Támadásainkban pedig vélek felfedezni némi tudatosságot, ami a jövőre nézve jót jelent. Gratulálok a csajoknak.

NBII – Idegenben sem hibáztunk

Felnőtt csapatunk az átalakult Szolnok vendégeként szerepelt a megyei találkozón.

Technikai gondok miatt késve kezdődött a mérkőzés, de ennek ellenére ragyogó védekezéssel, jó kapus teljesítménnyel és gyors indításokkal már a 10. percben kilenc gólos előnyre tettünk szert. A félidő végéig nem változott a mérkőzés összképe, így megnyugtató előnnyel mentünk az öltözőbe. A második játékrészben a támadás szerkezeti átalakítása miatt kicsit felzárkózott a szolnoki csapat, de a mai napon nem volt kétség a két pont begyűjtése miatt. A végén magabiztos sikert arattunk.

26 - 35
VÉGEREDMÉNY

Szolnoki KCSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Buday Dániel1 1    
Holló Alex15 1  43
Kapás Krisztián0      
Monoki Károly1      
Nyeső Péter6      
Nyikos Tamás1      
Rizinger András0      
Subicz Attila0      
Szollár Szabolcs0      
Szöllősi Balázs3      
Takács Péter5      
Zsigmond Gergely3      
Összeg0      

Szloska Krisztián edző: Az elején eldöntöttük a mérkőzést. Még mindig gyorsítani kellene a felállt fal elleni támadásainkat, de ennek ellenére a mai meccsben ennyi volt. Most szünet következik, utána készülünk a Kunszentmárton ellen.

Fiú U18 – Hazai vereség

32 - 36
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Monoki Károly17    43
Török Zsombor0      
Sinka Lajos Péter0      
Hudu Máté0      
Molnár András Tamás1      
Szikszay Máté41     
Vincze Balázs Károly712  1 
Bognár Attila1      
Busi Richárd Tamás011    
Pozderka Zoltán2      
Összeg0      

Tigrisek Csongrádi KSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Baranyi Antal edző: Sajnos iskolai elfoglaltság miatt több játékosunkat is nélkülözni voltunk kénytelenek a jó erőkből álló Csongrád ellen. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, felváltva vezettek a csapatok,a szünetre döntetlen eredmény alakult ki. A második játékrészben nagyon éreztük a távollévők hiányát. Romlott a helyzetkihasználás, sok figyelmetlenség jellemezte ekkor a védekezésünket, amit a vendégek kihasználtak.

Fiú U20 – Hoztuk a meccset

36 - 23
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Ágoston Máté112    
Monoki Károly41     
Horváth Csaba Imre2    1 
Orosz Martin7      
Pozderka Zoltán0      
Sinka Lajos Péter0      
Pásztor Gergő7    11
Szikszay Nándor4      
Szikszay Máté1      
Vincze Balázs Károly1 2    
Cseuz Zsolt7 1    
Busi Richárd Tamás2      
Összeg0      

Berettyó MSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Baranyi Antal edző: Jó védekezés és ötletes támadójáték jellemezte a csapatot. Fokozatosan húztunk el, már a félidőre jelentős előnyt szereztünk, amit a második játékrészben tovább tudtunk növelni. Javulnunk kell a támadás befejezések pontosságában.

Fiú U18 – Hódmezővásárhelyi győzelem

34 - 39
VÉGEREDMÉNY

Hódmezővásárhelyi KE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Monoki Károly13 1  22
Pozderka Zoltán2      
Hudu Máté0      
Molnár András Tamás0      
Szikszay Nándor6      
Szikszay Máté3 1    
Vincze Balázs Károly12    64
Bognár Attila0 1    
Busi Richárd Tamás31     
Fenyvesi Attila0      
Összeg0      

Baranyi Antal edző: Serdülő fiú csapatunk idegenben kezdte meg bajnoki szereplését. Az első félidő döcögős játékot hozott, sem a védekezésünk, sem a támadó játékunk nem volt megfelelő. A második játékrészben sikerült felvennünk a ritmust, összeállt a védekezésünk, kevesebb hibát vétettünk támadásban, így sikerült fordítani és biztos győzelmet arattunk.

NBII – Hatalmas siker Szegeden

Több játékos hiányával utazott felnőtt csapatunk Szegedre.

Ezen a nagyon fontos mérkőzésen már az elején látszott, hogy mindkét csapat felkészült a másikból. Felváltva estek a gólok, inkább a védekezés dominált. A Székácsos fiúk rutinosan, taktikusan, hosszú támadásvezetéssel próbálták lassítani a fiatal szegedi ellenfelet. A félidőre háromgólos előnnyel mehettünk az öltözőbe. A második játékrészben Subicz is hozzátett a teljesítményével ahhoz, hogy sikerült négy góllal elhúzni. Az utolsó tíz percben egy gólra megközelített minket a PICK, de a támadásokat góllal tudtuk befejezni, így győzelemmel jöttünk le a pályáról.

23 - 28
VÉGEREDMÉNY

OTP Bank – Pick Szeged U23

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berkes Gergő3      
Buday Dániel5    22
Holló Alex6      
Kapás Krisztián0      
Nyeső Péter0      
Nyikos Tamás0      
Rizinger András0      
Subicz Attila0      
Szöllősi Balázs4      
Takács Péter9      
Zsigmond Gergely111    
Összeg0      

Szloska Krisztián edző: „Végig a mi akaratunk érvényesült. A fiúk rutinosan, taktikusan oldották meg ezt a hatvan percet. Most nem a szép játék, hanem a győzelem volt a fontos.”