Címke: Leány

Leány U10 – Csapataink túl vannak a második fordulón

A kisiskolás bajnokságban két U10-es lány csapatunk képviseli egyesületünket. Az első fordulót 2022.02.26-án Tiszaföldváron, a másodikat 2022.03.19-én Kunhegyesen rendezték.

Göblyös Tibor edző: Elégedett vagyok a lányok két forduló utáni teljesítményével. A bajnokságban a fő célunk a rutinszerzés, mivel a csapat nagy része az U9-es korosztályban is játszik még. Az első fordulóban a lányok idegesen kezdtek, de ahogy játszuk a mérkőzéseket egyre jobban oldódnak és egyre jobban teljesítenek. A védekezésben sokat fejlődtünk, a támadások építésében még van egy kis hiányérzetem, de dolgozunk rajta, hogy még hatékonyabb legyen. Köszönöm a szülők szurkolását, bíztatását, ami nagyon sokat jelent a gyerekeknek.

Kató Fruzsina és Guba Attila edzők: Csapatunk két helyszínen edz, Kunhegyesen és Törökszentmiklóson. A lányok legelső találkozása az első fordulón, február végén történt. Kellemes meglepetés volt, hogy milyen ügyesen játszanak együtt. Ebben a korosztályban nincs eredmény számolása, de a gyerekek minden gólnak nagyon tudnak örülni. Tovább készülünk a következő két fordulóra, próbáljuk gyarapítani tudásunkat.