Kategória: Felnőtt

NBII – Fontos győzelem Kiskunmajsán

Felnőtt csapatunk Kiskunmajsára látogatott.

Sajnos több sérült nem állt rendelkezésre. A mérkőzés elején 10-10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az ellenfél emberfogása nem tett jót a csapat támadásainak, több ziccert kihagytunk és a védekezés sem működött megfelelően. Időkérés után már a jobbik arcát mutatta a gárda, szép és gyors lerohanásokkal hét gólos előnyre tettünk szert a szünetre. A második játékrész jelentős különbséget mutatott a két csapat között, így magabiztos győzelmet arattunk.

Szloska Krisztián edző: Az elején értelmetlenül játszottunk, de a folytatásban a megbeszéltek szerint rutinosan hoztuk le a mérkőzést.

NBII – Könnyű győzelem Szolnokon

Csapatunk az első idegenbeli mérkőzését a szomszédvárban, Szolnokon játszotta.

 

A mérkőzés elején kicsit pontatlanok voltunk, a védekezésünk nem volt feszes. Ennek ellenére mindig nálunk volt az előny, de nem sikerült jelentősen meglépni az ellenféltől! A félidő végéig sem változott a helyzet, így három gólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A második játékrészben már az elvárt dolgokat játszották a fiúk, és egyre növelték az előnyüket. Védekezésben keményebbek lettek, a gyors lerohanásokat pedig pontosan fejezték be. A mérkőzés végére jelentős különbség alakult ki a két csapat között, és magabiztos győzelmet arattunk.

Szloska Krisztián edző: Tudtuk, hogy elfárad a Szolnok, ezért is erőltettük a lerohanásokat. A második félidei játék már tetszett.

NBII – Jó játékkal fontos győzelem

Az ősz utolsó fordulójában az éllovas PLER csapatát fogadtuk hazai pályán.
A nagyon fontos mérkőzés elején szigorú védekezéssel kezdtünk, gyors gólokkal hat gólos előnyt tudtunk szerezni. Az ellenfél nem tudott mit kezdeni a játékunkkal. A félidő derekán a PLER támadásban taktikát változtatott, hét a hat elleni játékkal próbálta feltörni a védelmünket. Ebből sikerült több üres kapus gólt szerezni, így hét gólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A második játékrészben maradt a tudatos, gyors játékunk, ami nem tetszett az ellenfélnek. Gyönyörű gólok jellemezték a mérkőzés ezen szakaszát is. A végjátékban már csak a különbség volt a kérdéses.
45 - 34
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Csanádi Valter2      
Határ Péter11      
Zsigmond Gergely0      
Juhász Patrik Valentin9    55
Nyeső Péter2      
Pásztor Ákos8 1  1 
Subicz Attila0      
Rizinger András0      
Teleki Levente31     
Sütő Olivér Döme2 1    
Szöllősi Balázs0      
Pásztor Gergő0      
Berki Pál László1      
Nagy Adrián7      
Összeg0      

PLER-Budapest U21

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000
Szloska Krisztián edző: Nagyon jó felfogásban játszottak a fiúk. Ha tudunk így játszani, nem értem a hullámvölgyeket. Gratulálok a csapatnak.

NBII – Könnyű győzelem Szolnokon

Szolnokra látogatott felnőtt csapatunk a soron következő bajnoki mérkőzésre.
Már az elején látszott, hogy a Székácsos fiúk komolyan veszik a mérkőzést. Ennek szellemében remek védekezéssel és gólerős támadásokkal sikerült jelentős előnyre szert tenni. Gyors gólokkal, szigorú védekezéssel 12 gólos előnyt szereztünk a félidőre. A második játékrészben sem változott a kép, több felállást sikerült kipróbálni. A végén 14 gólla sikerült győzni.
31 - 45
VÉGEREDMÉNY

Szolnoki KCSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berki Pál László0      
Csanádi Valter2 1    
Határ Péter6 1    
Zsigmond Gergely3      
Juhász Patrik Valentin5      
Nyeső Péter2 1    
Pásztor Ákos14    55
Subicz Attila0      
Rizinger András0      
Teleki Levente3      
Sütő Olivér Döme9 1    
Szöllősi Balázs0  1   
Monoki Károly1      
Pásztor Gergő0      
Összeg0      
Szloksa Krisztián edző: Könnyed győzelmet arattunk. Készülünk az ősz legfontosabb mérkőzésére.

 

NBII – Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el

Felnőtt csapatunk a jó erőkből álló Üllő vendégeként szerepelt a soron következő fordulóban.
Határ gólerős játékával kezdtünk, de sajnos az ellenfél mindig tudott rá válaszolni. Az első félidőre végig jellemző volt a jó támadójáték és a szellős védekezés. Ezért csak egy góllal sikerült a szünetben vezetni. A második játékrészben a támadásaink megakadtak, pontatlan átadások, gyors befejezések és rengeteg kihagyott helyzet akad. Ezt az ellenfél tökéletesen kihasználta és átvette a vezetést, amit a végéig meg is tartott.
32 - 29
VÉGEREDMÉNY

Üllői KSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Berki Pál László1      
Csanádi Valter1      
Határ Péter7      
Zsigmond Gergely0      
Juhász Patrik Valentin6131   
Nagy Adrián8    54
Nyeső Péter0      
Pásztor Ákos1    1 
Subicz Attila0      
Rizinger András0      
Teleki Levente3      
Sütő Olivér Döme2      
Szöllősi Balázs0      
Monoki Károly0      
Pásztor Gergő0      
Összeg0      
Szloska Krisztián edző: Ennyi kihagyott helyzettel és gyenge védekezéssel nem lehet mérkőzést nyerni. Sajnos az ellenfél egyetlen játékosát nem sikerült semlegesíteni, ez mindent elmond…..