Fiú U12 – Elkezdődött a bajnokság

Elkezdődött a bajnokság az FU12 számára is, melynek során Tiszakécskére látogattunk, ahol két kiélezett, izgalmas mérkőzést játszottunk.

Az első mérkőzésen a Hódmezővásárhely csapatával mérkőztünk meg. A mérkőzés első szakaszában szépen játszottunk és a széleken is eredményesek tudtunk lenni több alkalommal. Később előkerültek a technikai hibák, a pontatlan és elkapkodott lövések, amely miatt szorosabb eredmény alakult ki a két csapat között, de a végjátékban helyén volt a szívünk és győzni tudtunk.

18 - 16
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Bognár Zsolt Attila0      
Czifra Balázs Mátyás0      
Elek Edvin István0      
Hudák Bence Balázs0      
Kovács Konor0      
Molnár József0      
Pádár Milán Attila0      
Papp Bence0      
Ponyokai Nimród0      
Sóos Levente Hunor0      
Tóth Tamás0      
Tuka Dávid0      
Összeg0      

Hódmezővásárhelyi KE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

A második mérkőzésen a Cegléd csapatával mérkőztünk meg, akik a korábbi években kiemelkedtek a mezőnyből. A srácok védekezésben és támadásban is megállták helyüket, bátran játszottak, jó iramban, és a befejezések is pontosak voltak. A második félidőben több technikai hibát vétettünk, amely megbosszulta magát és a végén egy gólos vereséget szenvedtünk.

18 - 19
VÉGEREDMÉNY

Székács KE

Játékos GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
Bognár Zsolt Attila0      
Czifra Balázs Mátyás0      
Elek Edvin István0      
Hudák Bence Balázs0      
Kovács Konor0      
Molnár József0      
Pádár Milán Attila0      
Papp Bence0      
Ponyokai Nimród0      
Sóos Levente Hunor0      
Tóth Tamás0      
Tuka Dávid0      
Összeg0      

Ceglédi KKSE

GÓL sárga 2 perc kizárás kizárás + 7 m 7 m gól
0000000

Nyeső Péter edző: A két mérkőzéssel – eredménytől függetlenül – elégetett vagyok és büszke voltam fiúkra, látható volt az, hogy a védekezésben még meg kell találnunk az összhangot, illetve a technikai hibák számát csökkenteni kell. Bízom benne, hogy ezzel a hozzáállással megyünk tovább. Hajrá Székács !

Start a Conversation

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük